Az otthonbeli cicák nem eszik a konzervet, amit vettünk nekik, így kénytelen voltam beújítani. Meg az alomtálca is kevésnek bizonyult, így a műszak lejárta után irány a Napfénypark. Ott akciós, nagyon olcsó un. univerzális tálcát lehet kapni, ami annyira univerzális, hogy még alomtálcának is tökéletes. Aztán az eleségbolt, ahol másik fajta elfogadható árú konzervből vásároltunk próbára néhány dobozzal. Ahogy ott nézelődök a pénztárnál, mert hitvessel nem lehet boltba menni, ezt mindenki tudja, nyújtogatom a nyakamat az újdonságok felé, rámbólint a pénztárosnő. Csodálkoztam, mi ez a jelentőségteljes pillantás???? Ahogy jobban körülnézek, látok egy kislányt egy tüneményes kiscicával a kezében.
És őt pillantottam meg a kezében. Kiderült, a cica a közeli óvoda egyik fáján volt, onna szedte le a kislány, és azért jött az üzletbe, hogy megkérdezze, mit csináljon vele. És mi pont ott voltunk, és akkor.
Miután kiderült - több telefon lebonyolitása után, hogy gazdi egyenlőre nincs, hazahoztuk a kis csavargót. Természetesen elérhetőséget hagytunk.
Berendeztem neki egy nagy dobozt, evett, ivott, pihent egy jó nagyot. Aztán elkezdtük a Cicamentők egyik hagyományát - ami egyébként igen praktikus, a fotóalbum elkészítését.
Ide a két legsikerültebb képet tettem fel. Láthatóan jól érzi magát. Dorombol, használja az almot. Ügyes fiú!
Amikor megkérdezte a kislány, elvisszük-e, és én azt tudtam válaszolni, hogy igen, elöntötte a melegség a szivem. Nem kellett agyalnom, hogy ki vállallja, mit is tudunk csinálni vele? Volt hely ahová vihettem, és viszem is. A mi Cicaotthonunkba.
Jól tudom, ez sem lesz mindig így, nálunk is betelhet a létszám, ha nem viszik haza, otthonukba a cicákat, de ez az én pillanatom volt. ha én nem csinálom, eröltetem, ez nem így történt volna.
