sze
13

Új fejezet

| Szerző: SzeCi | 3:39 pm

Kedves Követőink!

Akik folyamatosan figyelemmel kísérik munkásságunkat, Ők tudják, hogy Egyesületünk 2018 áprilisában nagy változáson ment keresztül. Akkor egy székhely módosítás, vezető váltás és e-mail cím változás történt. 

A blog legutóbb 2015 januárjában frissült. A régi tartalmakat nem távolítottuk el, mert az egyesület múltjához tartozik.

Azonban egy új tartalommal szeretnénk életet lehelni bele. Reméljük többeknek tetszeni fog. 

Cicaotthonnal sajnos még nem tudunk jelentkezni, de rajta vagyunk az ügyön. Jelenleg ideiglenes befogadóinknál vannak a kis szőrmókok elhelyezve. Ha úgy gondolod, hogy nem tudsz hosszú időre felelősséget vállalni egy cicáért, de szeretnél mégis magad mellett tudni, legalább egy időre közülük egy-kettőt, keress minket bátran. Ezzel megmented annak a cicának az életét, akit átmenetileg magadhoz veszel addig, míg szerető új családot találunk számára.

Először rövidesen a gazdikeresőinket osztanánk majd meg veletek. Amennyiben valamelyik bársonytalpú elnyeri a szíveteket, ne habozzatok egy percig se, hogy jelentkezzetek érte bármely elérhetőségünkön.

Remélem rendszeres látogatóink lesztek!

 

Üdvözlettel: Szili Éva elnök

jan
23

Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának
támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási
kapacitásának erősítésével

TÁMOP-1.4.1-12/1

 A jelen pályázatban nyújtott támogatás célja a fiatalok foglalkoztatásának,munkatapasztalatuk megszerzésének elősegítése, valamint a civil szervezetek fejlesztése, a szolgáltatói kapacitások megerősítése. A támogatás a szervezetek belső kapacitásainak erősítésével, az érintett szervezetek által nyújtott szolgáltatások minőségének javítását, a változó társadalmi és gazdasági feltételekhez való igazodását szolgálja. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy minden térségben megerősödjenek a civil kapacitások, hiszen a térségek felzárkóztatásában döntő szerepe lehet a helyi szervezeteknek.

 Nyertes pályázatunk:

Fiatalok foglalkoztatása a Cicáknál

TÁMOP-1.4.1-12/1-2013-0037

A projekt összköltsége: 9.988.872 Ft

 A pályázat lehetőséget nyújtott egyesületünknek 3 fő pályakezdő, munkanélküli fiatal alkalmazására napi 6 órában, az alábbi munkakörök ellátására:

1. 1 fő  egyesületi programszervező

2. 2 fő állatvédelmi járőrszolgálatos munkatárs

jan
23

Egyesületünk tevékenysége 3 fontos irányon halad párhuzamosan: 1. a meglévő, tarthatatlan állatvédelmi szituációk felszámolásában való részvétel, 2. állatvédelmi ismeretterjesztés, 3. általános állatvédelmi feladatok ellátása.

Az utcán élő – kóbor – állatok száma napjainkra hihetetlen mértéket öltött városunkban, hazánkban.. Egyes becslések szerint a kóbor macskák akár 2millióan is lehetnek, míg a kóbor kutyák száma is százezres nagyságrendű. Ez a kóbor populáció sajnos újratermelődik, nem csak a már eleve utcán élő állatok szaporodása által, hanem a felelőtlen állattartók cselekedeteinek következtében folyamatosan kerülnek ki az utcára újabb és újabb állatok, nem kívánt szaporulat, megunt, megbetegedett, elkóborolt házi kedvencek formájában.
Fontos feladatunknak tartjuk, hogy – menhely  hiányában - a már kiépített ideiglenes befogadó hálózatunk segítségével helyet biztosítsunk – lehetőségeinkhez mérten – ezeknek az utcára dobott árváknak, felneveljük, egészségügyi ellátásba részesítsük, majd szocializáció és rehabilitáció után felelős otthonokba juttassuk őket.
Eddigi munkánk eredményeképpen az elmúlt közel 4 évben 350 macskát juttatunk felelősen gondolkodó otthonokba, gyógykezelés, a felnőtt nőstény egyedek ivartalanítása után, örökbefogadási megállapodási feltételeinek elfogadtatásával. Ez a megállapodás biztosítja a cicák életének után-követhetőségét, a felelős tartás ellenőrzését.

Ezen macskák jelentős része  – több, mint 65, magatehetetlen kölyökként került egyesületünkhöz, melyek mesterséges táplálása, felnevelése embert próbáló feladat.

30 kutyát is sikerült megmentenünk felelősen gondolkodó gazdihoz juttatásukkal, szintén örökbefogadási megállapodás elfogadása után.

Eredményeinket ideiglenes befogadó hálózatunk segítségével, menhely nélkül értük el. Az ideiglenes befogadók ugyanolyan feltételekkel tartják az állatokat, mint a menhelyek, számukra hasonló előírások betartása kötelező, elkerülve a veszélyes átfertőződést /pl. kötelező karantén/. Ideiglenes befogadó hálózatunk folyamatos fejlesztés alatt áll.

Nagy figyelmet fordítunk  megfelelő gazdiközvetítő-rendszer kiépítésére. Ehhez a közösségi oldalakat és saját weboldalunkat is felhasználjuk a hagyományos online és nyomtatott  hirdetések mellett. Szeretnénk megvalósítani, hogy az általunk közvetített – tulajdoni - cicák és egyéb állatok is segítségünkkel, Örökbefogadási megállapodással kerüljenek új gazdájukhoz, biztosítva a megállapodás nyújtotta előnyöket.

A már utcán élő kóbor macskák esetében  szaporodásuk gátlása ivartalanítással a leghumánusabb módszer számuk csökkenésének eléréséhez. Jól bevált a Csapdázz, Ivartalaníts, helyezd Vissza program hazánkban is. Mi magunk is lelkesen támogatjuk, alkalmazzuk ezt a programot.
65 nőstény, már nem szocializálható macskát ivartalanítva, egészségügyileg ellátva helyeztünk vissza eredeti környezetébe, ahol helyüket megtartva biztosítják a vakuum-hatás kivédését, ugyanakkor szaporodásuk már nem okoz további gondot.
Kiegészítettük ezt a módszert azzal, hogy a már fialt kóbor nőstényeket befogtuk, a kölyköket szocializáltuk, örökbe adtuk, az anyát szocializálhatóságának függvényében kezeltük. Vagy örökbe adtuk, vagy visszahelyeztük környezetébe, ivartalanítva.

Az állatvédelem egyik legfontosabb feladata a szemléletmódosítás, az állatvédelmi törvények, a felelős állattartás szabályainak ismertté tétele, mely hosszú távon a leghatékonyabb állatvédelmi módszer, mellyel elérhetjük az állatkínzások csökkenését, az állatvédelmi törvények betartását, az állati élet tiszteletét.
Részt vettünk/veszünk városunk rendezvényein: Gyermeknapi rendezvények, Hídi-vásár, Állatok világnapja, Állatok karácsonya a városi Karácsonyi vásáron. A környező települések rendezvényein is szívesen jelen vagyunk: Városi és Falunapok. Iskolákat keresünk fel – ahol lehetővé teszik – a gyermekek számára - már jól kidolgozott - ismeretterjesztő előadásokat tartunk. Saját készítésű szóróanyagainkkal, videóinkkal – YouTube, Civiljutub.hu, Videa – is terjesztjük az állatvédelmi tudnivalókat.
Szórólapokat készítettünk az alábbi témákban:
Egyesületünk programja; A felelős állattartás szabályai; Állatkínzás - mit tehetek?; A legismertebb fertőző macskabetegségek; Hogyan fogadjuk otthonunkban az új jövevényt.
Saját szervezésű, rendszeresen tartott  rendezvényeinken már ismertettük a kedvencekre vonatkozó állatvédelmi törvényeket,a felelős állattartás szabályait, foglalkoztunk a kozmetikai célzatú állatkísérletekkel is, és válaszoltunk a feltett kérdésekre. Támogatói Klubunk mentora Dr. Szondi Ildikó, önkormányzati képviselő, a Közéleti Kávéház létrehozója, mely szervezet keretében rendszeres kapcsolatot tartunk a klub tagjaival.
Ismeretterjesztő munkánkat során  minden korosztályt megszólítunk!
Weboldalunkon Fórumot, levelező, hírlevél  rendszert,  üzemeltetünk, ahol a gazdiközvetítés mellett, bármilyen állatvédelemmel kapcsolatos kérdésre választ adunk.

Egyesületünk 5 tagja sikeresen vizsgázott az Országos Állatvédőrség Országos állatvédőr oktatásán. Az itt elsajátított tudásanyaggal felvértezve, annak tagjaink és önkénteseink felé történő átadásával, tagjaink és önkénteseink állatvédelmi járőrszolgálatot láttak és látnak el. Ennek célja az általános állatvédelem, az állatkínzások felderítése, az állatvédelmi törvények betartásának ellenőrzése. Szükség esetén eljárást kezdeményezünk/tünk - mind az állatok, mind az emberek védelmében - megfelelő szerveknél (jegyző, hatósági állatorvos NEBIH, ANTSZ). Az általános állatvédelmi feladatok végzése érdekében, az összes gerinces állatra kiterjesztve munkánkat, alapszabály módosítást hajtottunk végre 2013 márciusában.

Telefonos, internetes ügyeleti szolgálatunk évente átlagosan 350-380 lakossági bejelentést fogad, melyeket legjobb tudásunk szerint intézünk. Állatvédelmi bejelentéseket is fogadunk - fajra való tekintet nélkül. Ezeket a bejelentéseket személyesen ellenőrizzük/tük, és szükség esetén megtesszük/ttük a megfelelő intézkedéseket.

A téli nagy hidegben a Máltai Szeretetszolgálat Magyarország Egyesületének segítségével a hajléktalanok állatainak ellátásában segítünk. A tapasztalatokat felhasználva ma már Együttműködési megállapodás keretében segítjük a hajléktalanok kedvenceinek téli ellátását élelemmel, gyógyszerekkel. Egyesületünk gyűjti össze a megfelelő tápot a kutyáknak, macskáknak, míg az állatok konkrét ellátását a Szeretetszolgálat mobil egységei végzik el. 2012-ben 65 kg száraz kutya- és 15 kg macskatápot adtunk át a Szeretetszolgálat aktivistáinak.
2013-ban 75 kg kutya száraz- és 15 kg macska száraztáppal, 144  kg nedvestáppal segítettünk.

Egyesületünk távlati terve – eddigi munkánk folytatása mellett - Állatvédelmi Központ létrehozása, mely a szükséget szenvedett állatok sürgősségi ellátását látná el. Az ivartalanításokat is itt tervezzük végrehajtani a szükséges utókezeléssel. A Központ nem azonos a menhellyel, nem az állatok hosszú távú elhelyezése az elsődleges célja. Az Állatvédelmi Központ létrehozásával munkahelyet is teremtünk.

Különösen fontosnak tartjuk a fiatal, modern szemléletű már megalakult vagy alakulóban lévő állatvédő szervezetek támogatását, közös rendezvények szervezését. Megyei hálózat megteremtése kitűzött célunk, ahol megyénk minden járása rendelkezne mobilizálható aktivistákkal - szervezettségüktől függetlenül - megkönnyítve a szükséget szenvedett állatok mentését.  E nagyon fontos cél bemutatására sikeres utcai rendezvényt szerveztünk okt. 4.-én, az Állatok Világnapján, Összefogás az állatokért- mottóval.

Fontosnak tartjuk minél több  egyetemista, fiatal felnőtt bevonását munkánkba, mellyel az önkéntes munka örömének, megbecsülésének, elismerésének terjesztésével párhuzamosan a környezettudatos életmódot is népszerűsíteni tudjuk.

Az Egyesület vezetősége, Felügyelő Bizottsága, tagjai munkájukat önkéntesen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végzik.

 

már
18

Támogassa munkánkat adó1% felajánlásával. Most úgy segíthet, hogy Önnek semmibe sem kerül. Adószámunk: 19561802-1-06. Köszönjük!

már
18

Jelenlegi taglétszám: 16 fő
Közérdekű önkéntesek száma: 2012.10.02.-től. 10 fő, önkénteseink száma változó: 5-9 fő
Ideiglenes –állandó jelleggel- befogadó feladatot ellátó tagjaink: 5 fő tag+ 5 önkéntes.

Egyesületünk tevékenysége 3 fontos irányon halad párhuzamosan: 1. a meglévő, tarthatatlan állatvédelmi szituációk felszámolásában való részvétel, 2. állatvédelmi ismeretterjesztés, 3. általános állatvédelmi feladatok ellátása.

Az utcán élő – kóbor – állatok száma napjainkra hihetetlen mértéket öltött városunkban, hazánkban.. Egyes becslések szerint a kóbor macskák akár 2millióan is lehetnek, míg a kóbor kutyák száma is százezres nagyságrendű. Ez a kóbor populáció sajnos újratermelődik, nem csak a már eleve utcán élő állatok szaporodása által, hanem a felelőtlen állattartók cselekedeteinek következtében folyamatosan kerülnek ki az utcára újabb és újabb állatok, nem kívánt szaporulat, megunt, megbetegedett, elkóborolt házi kedvencek formájában.
Fontos feladatunknak tartjuk, hogy – menhely hiányában - a már kiépített ideiglenes befogadó hálózatunk segítségével helyet biztosítsunk – lehetőségeinkhez mérten – ezeknek az utcára dobott árváknak, felneveljük, egészségügyi ellátásba részesítsük, majd szocializáció és rehabilitáció után felelős otthonokba juttassuk őket.
Eddigi munkánk eredményeképpen az elmúlt közel 4 évben 350 macskát juttatunk felelősen gondolkodó otthonokba, gyógykezelés, a felnőtt nőstény egyedek ivartalanítása után, örökbefogadási megállapodási feltételeinek elfogadtatásával. Ez a megállapodás biztosítja a cicák életének után-követhetőségét, a felelős tartás ellenőrzését.

Ezen macskák jelentős része – több, mint 65, magatehetetlen kölyökként került egyesületünkhöz, melyek mesterséges táplálása, felnevelése embert próbáló feladat.

42 kutyát is sikerült megmentenünk felelősen gondolkodó gazdihoz juttatásukkal, szintén örökbefogadási megállapodás elfogadása után.

Eredményeinket ideiglenes befogadó hálózatunk segítségével, menhely nélkül értük el. Az ideiglenes befogadók ugyanolyan feltételekkel tartják az állatokat, mint a menhelyek, számukra hasonló előírások betartása kötelező, elkerülve a veszélyes átfertőződést /pl. kötelező karantén/. Ideiglenes befogadó hálózatunk folyamatos fejlesztés alatt áll.

Nagy figyelmet fordítunk  megfelelő gazdiközvetítő-rendszer kiépítésére. Ehhez a közösségi oldalakat és saját weboldalunkat is felhasználjuk a hagyományos online és nyomtatott hirdetések mellett. Szeretnénk megvalósítani, hogy az általunk közvetített – tulajdoni - cicák és egyéb állatok is segítségünkkel, Örökbefogadási megállapodással kerüljenek új gazdájukhoz, biztosítva a megállapodás nyújtotta előnyöket.

A már utcán élő kóbor macskák esetében szaporodásuk gátlása ivartalanítással a leghumánusabb módszer számuk csökkenésének eléréséhez. Jól bevált a Csapdázz, Ivartalaníts, helyezd Vissza program hazánkban is. Mi magunk is lelkesen támogatjuk, alkalmazzuk ezt a programot.
65 nőstény, már nem szocializálható macskát ivartalanítva, egészségügyileg ellátva helyeztünk vissza eredeti környezetébe, ahol helyüket megtartva biztosítják a vakum-hatás kivédését, ugyanakkor szaporodásuk már nem okoz további gondot.
Kiegészítettük ezt a módszert azzal, hogy a már fialt kóbor nőstényeket befogtuk, a kölyköket szocializáltuk, örökbe adtuk, az anyát szocializálhatóságának függvényében kezeltük. Vagy örökbe adtuk, vagy visszahelyeztük környezetébe, ivartalanítva.

Az állatvédelem egyik legfontosabb feladata a szemléletmódosítás, az állatvédelmi törvények, a felelős állattartás szabályainak ismertté tétele, mely hosszú távon a leghatékonyabb állatvédelmi módszer, mellyel elérhetjük az állatkínzások csökkenését, az állatvédelmi törvények betartását, az állati élet tiszteletét.
Részt vettünk/veszünk városunk rendezvényein: Gyermeknapi rendezvények, Hídi-vásár, Állatok világnapja, Állatok karácsonya a városi Karácsonyi vásáron. A környező települések rendezvényein is szívesen jelen vagyunk: Városi és Falunapok. Iskolákat keresünk fel – ahol lehetővé teszik – a gyermekek számára - már jól kidolgozott - ismeretterjesztő előadásokat tartunk. Saját készítésű szóróanyagainkkal, videóinkkal – YouTube, Civiljutub.hu, Videa – is terjesztjük az állatvédelmi tudnivalókat.
Szórólapokat készítettünk az alábbi témákban:
Egyesületünk programja; A felelős állattartás szabályai; Állatkínzás - mit tehetek?; A legismertebb fertőző macskabetegségek; Hogyan fogadjuk otthonunkban az új jövevényt.
Saját szervezésű, rendszeresen tartott rendezvényeinken már ismertettük a kedvencekre vonatkozó állatvédelmi törvényeket,a felelős állattartás szabályait, foglalkoztunk a kozmetikai célzatú állatkísérletekkel is, és válaszoltunk a feltett kérdésekre. Támogatói Klubunk mentora Dr. Szondi Ildikó, önkormányzati képviselő, a Közéleti Kávéház létrehozója, mely szervezet keretében rendszeres kapcsolatot tartunk a klub tagjaival.
Ismeretterjesztő munkánkat során minden korosztályt megszólítunk!
Weboldalunkon Fórumot, levelező, hírlevél rendszert, üzemeltetünk, ahol a gazdiközvetítés mellett, bármilyen állatvédelemmel kapcsolatos kérdésre választ adunk.

Egyesületünk 5 tagja sikeresen vizsgázott az Országos Állatvédőrség Országos állatvédőr oktatásán. Az itt elsajátított tudásanyaggal felvértezve, annak tagjaink és önkénteseink felé történő átadásával, tagjaink és önkénteseink állatvédelmi járőrszolgálatot láttak és látnak el. Ennek célja az általános állatvédelem, az állatkínzások felderítése, az állatvédelmi törvények betartásának ellenőrzése. Szükség esetén eljárást kezdeményezünk/tünk - mind az állatok, mind az emberek védelmében - megfelelő szerveknél (jegyző, hatósági állatorvos NEBIH, ANTSZ). Az általános állatvédelmi feladatok végzése érdekében, az összes gerinces állatra kiterjesztve munkánkat, alapszabály módosítást hajtottunk végre 2013 márciusában.

Telefonos, internetes ügyeleti szolgálatunk évente átlagosan 350-380 lakossági bejelentést fogad, melyeket legjobb tudásunk szerint intézünk. Állatvédelmi bejelentéseket is fogadunk - fajra való tekintet nélkül. Ezeket a bejelentéseket személyesen ellenőrizzük/tük, és szükség esetén megtesszük/ttük a megfelelő intézkedéseket.

A téli nagy hidegben a Máltai Szeretetszolgálat Magyarország Egyesületének segítségével a hajléktalanok állatainak ellátásában segítünk. A tapasztalatokat felhasználva ma már Együttműködési megállapodás keretében segítjük a hajléktalanok kedvenceinek téli ellátását élelemmel, gyógyszerekkel. Egyesületünk gyűjti össze a megfelelő tápot a kutyáknak, macskáknak, míg az állatok konkrét ellátását a Szeretetszolgálat mobil egységei végzik el. 2012-ben 65 kg száraz kutya- és 15 kg macskatápot adtunk át a Szeretetszolgálat aktivistáinak.
2013-ban 75 kg kutya száraz- és 15 kg macska száraztáppal, 144 kg nedvestáppal segítettünk.

Egyesületünk távlati terve – eddigi munkánk folytatása mellett - Állatvédelmi Központ létrehozása, mely a szükséget szenvedett állatok sürgősségi ellátását látná el. Az ivartalanításokat is itt tervezzük végrehajtani a szükséges utókezeléssel. A Központ nem azonos a menhellyel, nem az állatok hosszú távú elhelyezése az elsődleges célja. Az Állatvédelmi Központ létrehozásával munkahelyet is teremtünk.

Különösen fontosnak tartjuk a fiatal, modern szemléletű már megalakult vagy alakulóban lévő állatvédő szervezetek támogatását, közös rendezvények szervezését. Megyei hálózat megteremtése kitűzött célunk, ahol megyénk minden járása rendelkezne mobilizálható aktivistákkal - szervezettségüktől függetlenül - megkönnyítve a szükséget szenvedett állatok mentését. E nagyon fontos cél bemutatására sikeres utcai rendezvényt szerveztünk okt. 4.-én, az Állatok Világnapján, Összefogás az állatokért- mottóval.

Fontosnak tartjuk minél több egyetemista, fiatal felnőtt bevonását munkánkba, mellyel az önkéntes munka örömének, megbecsülésének, elismerésének terjesztésével párhuzamosan a környezettudatos életmódot is népszerűsíteni tudjuk.

Az Egyesület vezetősége, Felügyelő Bizottsága, tagjai munkájukat önkéntesen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végzik.

feb
10

jan
18

Kérjük támogassa továbbra is munkánkat adó1%-a felajánlásával! Köszönjük!

Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete
adószám: 19561802-1-06

2012-ben 570ezer Ft adó1% felajánlást kaptunk. 500ezer Ft tagdíjból és adományokból adódott össze.

Ideiglenes befogadók - melyek közé tagjaink is tartoznak - segítségével több mint 50 cica elhelyezését, gyógykezelését, a felnőtt egyedek (nőstények) ivartalanítását oldottuk meg.
Ezeket a cicákat felelősen gondolkodó családokhoz adtuk örökbe, Örökbefogadási megállapodásunk feltételeinek elfogadtatásával. Ez a megállapodás biztosítja a cicák életének utánkövethetőségét, a felelős tartás ellenőrzését.


 

 

 

 

 

 

 

Több, mint 30 kidobott vagy még kölyökként, anyástól befogott kölyköt neveltünk fel. Ez bizony embert próbáló, nehéz feladat. A sokszor néhány napos, még vak cicakölykök felnevelése teljes 24 órás elfoglaltság. Hogy mennyire nehéz feladat, itt elolvashatják:
http://szegedicicamentok.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1179254
A már szocializált kölyköket szintén - alapos felmérés után - felelős családokhoz adtuk örökbe. Az esetlegesen nem szocializálható anyamacskát visszahelyeztük eredeti környezetébe, ivartalanítva.


 

 

 

 

 

 

 

 

A szaporodás megakadályozása érdekében - egyenlőre csak - az ideiglenesen befogadott nőstény macskáinkat ivartalanítottuk ivartalanítási programunk keretében. Az adó1% felajánlásból fedeztük az ivartalanítási költségeket. A megmaradó valamint a következő évi adó1% bevételünkből  nagyobb ivartalanítási akciót tervezünk,

15 már nem szocializálható cicát - ivartalanítva - visszahelyeztünk eredeti környezetükbe, ahol helyüket megtartva biztosítják a vákum-hatás kivédését, ugyanakkor szaporodásuk már nem okoz további gondot.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy figyelmet fordítunk  megfelelő gazdiközvetítő-rendszer kiépítésére. Ehhez a közösségi oldalakat és saját weboldalunkat is felhasználjuk.Szeretnénk megvalósítani, hogy az általunk közvetített cicák is segítségünkkel, Örökbefogadási megállapodással kerüljenek új gazdájukhoz, biztosítva a megállapodás nyújtotta előnyöket.

Az állatvédelem egyik sarkalatos problémája a szemléletmódosítás, az állatvédelmi törvények, a felelős állattartás szabályainak ismertté tétele.
Részt vettünk városunk rendezvényein: Gyermeknap, Hídi-vásár, Állatok világnapja, Állatok karácsonya a városi Karácsonyi vásáron. Saját készítésű szóróanyagainkkal, az emberek megszólításával terjesztjük az állatvédelmi ismereteket.
Saját szervezésű rendezvényeinken ismertettük az állatvédelmi törvényeket, és válaszoltunk a feltett kérdésekre.

Az iskolák felkeresése nem tűnik városunkban a legsikeresebb kezdeményezésnek a fiatalok megszólításához, így a Szeged Zoo-val kialakítandó Együttműködési megállapodás keretében szeretnénk a gyermekeket a  felelős állattartás elsajátítására tanítani koruknak megfelelő, játékos módszerekkel. Rendezvényeinken is, pl. gyermekrajzverseny keretében hívtuk fel a figyelmet környezetünk és az állatok együttélésére, az ezzel kapcsolatos összhangra, környezetünk védelmére.

Egyesületünk számos tagja sikeresen vizsgázott az Országos Állatvédőrség Országos állatvédőr oktatásán. Az itt elsajátított tudásanyaggal felvértezve, az Országos Állatvédőrséggel Együttműködési megállapodás keretében tagjaink és önkénteseink állatvédelmi járőrszolgálatot láttak és látnak el. Ennek célja az állatkínzások felderítése, az állatvédelmi törvények betartásának ellenőrzése. Szükség esetén eljárást kezdeményeztünk - mind az állatok, mind az emberek védelmében - megfelelő szerveknél (jegyző, hatósági állatorvos MEBIH).

Az év eleji nagy hidegben a Máltai Szeretetszolgálat Magyarország Egyesületének segítségével a hajléktalanok állatainak ellátásában segítettünk. A tapasztalatokat felhasználva ma már szintén Együttműködési megállapodás keretében segítjük a hajléktalanok kedvenceinek téli ellátását élelemmel, gyógyszerekkel. Egyesületünk gyűjti össze a megfelelő tápot a kutyáknak, macskáknak, míg az állatok konkrét ellátását a Szeretetszolgálat mobil egységei végzik el. Eddig 55 kg száraz kutyatápot és néhány kg macskatápot adtunk át a Szeretetszolgálat aktivistáinak.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefonos, internetes ügyeleti szolgálatunk közel 300 lakossági bejelentést fogadott, melyeket legjobb tudásunk szerint intéztünk. Állatvédelmi bejelentéseket is fogadunk - fajra való tekintet nélkül. Ezeket a bejelentéseket személyesen ellenőriztük, és szükség esetén megtettük a megfelelő intézkedéseket.

Célunk, az előző fejezetben már vázolt Állatvédelmi Központ létrehozása, ahol a nagyobb számú ivartalanítási utógondozásokat, a beteg állatok ellátását, talált, kidobott állatok ideiglenes befogadását tudnánk megvalósítani fajra való tekintet nélkül. Ennek megvalósításához 2013-ban nagyszabású kampányt indítunk.

Egyesületünk alapszabályának módosítása folyamatban van, melyben már rögzítjük, hogy munkánk elsődleges célja ugyan a kóbor-macskaállomány szaporodásának csökkentése marad, de munkánkat kiterjesztettük az összes gerinces állat védelmére.

honlapunk: Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete

jún
12

Köszönjük

| Szerző: SzeCi | 8:33 am

A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete tisztelettel és hálával köszöni  az Állatbarátoknak adó1% felajánlását!

 

jan
8

 

ADÓ1% - TÁMOGASSA A MACSKÁK MENTÉSÉT!

19561802-1-06 Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete

 

jan
8

TISZTELT ADÓZÓ ÁLLATBARÁT!
Kérjük támogassa munkánkat adója 1%-val!
Adó 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segíthet vele!

ADÓSZÁMUNK: 19561802-1-06
Kérjük, segítsenek, hiszen csak közös erővel tudunk gátat szabni a macskaáradatnak, mely 2011 tavaszától már drámai méreteket öltött.
Az állat- és környezetvédelem rendkívül fontos feladat. Közös erővel, az
Önök támogatásával és a mi munkánkkal sokat lendíthetünk
a
kóbor-macska probléma enyhítésén!
Ne hagyjuk, hogy emberi felelőtlenség miatt, az elhagyott, kidobott állatok és utódaik kegyetlenkedések, kínzások, mérgezések alanyai legyenek! Ne legyen egyetlen kiscica sem kutyaeledel! Segítsen, hogy kevesebb macska kószáljon közterületeken! Segítsen, hogy a játszótereket a gyerekek biztonságosan használhassák! Segítsen Cicaotthonunk fenntartásában!
Segítsen, hogy segíteni tudjunk!

KÖSZÖNJÜK!
 

Küzdjünk az állatvédelem érdekében, a kidobott, gazdátlan állatok megmentésért! Küzdjünk, hogy minél több állat ivartalanítása megoldódjék,  a kóbor-macska állomány ne termelődjék újból! Küzdjünk, hogy minél több cica, macska kerüljön felelősen gondolkodó családokhoz! Küzdjünk,hogy az állatvédelmi törvények betartásra kerüljenek, mind a kedvencként, mind a haszonállatként tartottak körében!
Küzdjünk környezetünkért! Küzdjünk az állati élet megbecsüléséért!
Ez önnek nem kerül semmibe! Csak jóakaratán múlik támogatása. Legyen Ön is környezet- és állatvédő azzal, hogy támogatja adója 1%-val Egyesületünk munkáját!
KÖSZÖNJÜK!

 

  

 

 

dec
30

B.U.É.K.

| Szerző: SzeCi | 7:02 pm

dec
14

A karantén

 

 

 

 

 

 

 

 

A szocializáló
szobák

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakókra várnak!

nov
10

A Zsinagógánál utoljára talált pici cicák mind a négyen felcseperedtek, és szerető, felelős otthonban élik már életüket. Szép cicaéletet kívánunk!

 

 

 

 

 

Itt még nagyon picik voltak!

okt
25

A Cicamentők kérése

| Szerző: SzeCi | 7:01 pm

A Cicaotthon megnyitásához sok használati eszközre, ruhaneműre van szükségünk.
Kérjük az Állatbarátokat, kiknek van használaton kívüli pamut, vászon ruhaneműje, ágyneműje, plédje, használható mikrohullámú sütője, heverője, és fel tudja ajánlani a Cicaotthon számára, jelezze a cicamentes@gmail.com címen, vagy a 06-30-22-44-208-as telefonon. Aki konzervet, almot, ruhaneműt szeretne adományozni egyesületünknek, megteheti hó 2. szerdáján 10 és 14 óra között a Belvárosi Kisállatcentrum boltban, ahol eledelgyűjtő napot tartunk (Szeged, Tisza L. krt. 36.), a többi szerdán nov. 30.-ától 12-14 óra között a Szeged Roosevelt tér 5. CENTERKE RUHA DEPÓ-ban.
Az OTP-nél vezetett folyószámlánkra az ivartalanítási alapunkba várjuk befizetéseiket, utalásaikat: OTP 11735005-20544234 !

Adományaikat köszönjük!

 

okt
22

Nagy hírünk van, ismét beindítjuk a Cicaotthonunkat. A héten írtuk alá a szerződést az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetőjével, Seres Zoltánnal, folytatjuk a Cicaotthon működtetését. A lényeges különbség, immáron bejegyzett menhelyként fogjuk munkánkat folytatni. Jelenleg az ehhez szükséges engedélyek, szerződések beszerzése folyik. lelkesedésünk töretlen! Várjuk a nyitást!

 

 

 

 

 

 

 

okt
22

2011. október 4.-re meghívást kaptunk a Jerney Általános Iskolába az Állatok Világnapja alkalmából. A kisdiákok, az 1-4.osztály még ajándékkal, macskaeledellel is kedveskedett cicáinknak. Beszélgettünk az állatok helyes tartásáról, saját kedvenceikről. A bátrabbak cicáikkal még a Cicaszépségversenyre is beneveztek. Kellemes hangulatú, hasznos 2 órát töltöttünk együtt. Köszönjük az adományokat!

Az ajándékba kapott
eledelpiramis, előtérben
a versenyzőkkel.
 

 

 

 

 

 

 

Beszélgetés a kisdiákokkal.

 

 

 

 

 

Minden versenyző szépnek
bizonyult, nem is maradt el a díj!!
 

okt
2

A cicák nagykövete: CIMA

| Szerző: SzeCi | 5:56 pm

Cima cica képviseli egyesületünket, őt neveztük ki a Cicamentés Nagykövetének!
 

 

 

 

 

 

Még Algyőn született, azóta helyes kamaszcica vált belőle!

 

okt
2

A lelkiismeretes gondozásnak hála, szépen fejlődnek ezek a kiscicák is.

A két kislány:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A két kisfiú

 

 

 

 

 

 

 

                   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt nagyon éhesek
a picik!

 Mint négy bolha, meg nem állnak, képtelenség lefényképezni őket

 

 

okt
2

Két hete történt, hogy ismételten a Zsinagóga kertjében kötött ki 4 apróság. Erre már szavunk sincs...

 Szegény apróságok...
 Kollektíven neveljük őket.
 Klári kezdte, tőle Edit vette át, hétvégeken     meg nálam vannak.

 

 

okt
2

A Zsinagóga-kertbe kidobott cicák mindannyian, mind a hét túlélő szerető otthonba kerültek.

Utolsónak Lujzi a. Julcsi cica kelt el. Ezt a képet ideiglenes befogadójánál készítettem utolsó nap.


 

 

 

júl
26

Eladósorban

| Szerző: SzeCi | 6:58 pm

Bizony a talált Zsinagógás cicák is felnőttek. Már eladósorban vannak. Sőt a nagyobb csapatból kettő lányt el is vittek, szerető helyre kerültek!
Mint írtam a nagyon picikből, kiknek jun.16.-án még éppen nyiladozott a szemük, csak ketten maradtak meg, de ők szépen fejlődtek. Már mindketten szépen esznek konzervet, és isszák a cicatejet.

Ilyen szépen, fegyelmezetten eszik a két kis kópé.
A cirmos Vilike, a foltos pedig Lujzi!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lujzi és Vilike

 

És a nagyobbak!

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt sajnos nem tudjuk a képekből,
melyik kettőt vitték el.

Szépen megnőttek!

 

 

 

 

 

 

júl
17

Már egy hónapja, hogy megtaláltuk a 9 pici cicát a Zsinagógakertben. Mint említettem a nagyon picik,a pár napos cicák közül kettő sajnos elpusztult. A maradék kettő már nagyot nőtt azóta, a foltos kislány már önállóan is eszik. Cirmos testvére egyenlőre még a cumisüveget kedveli.                                  

 

 

 

 

 

 

A nagyobb cicák átköltöztek Ibolyához, és boldogan élnek mindannyian.


 

júl
17

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őket már mind kiválasztották, a kis fehérgallérost már el is vitték. Hercegnői körülmények között él!!!!!
 

júl
17

Ismét bemutatkoztunk

| Szerző: SzeCi | 3:22 pm

2011. 07. 11.-én 17. órakor a Szegedi Közéleti Kávéház rendezésében bemutatkozott Egyesületünk. A Magyar Ízek Házának galériáján kellemes körülmények között zajlott Egyesületünk terveinek ismertetése, eddig végzett munkánk eredményeinek prezentálása. Ezt követően kötetlen beszélgetés alakult ki a kedves Vendégek és Egyesületünk jelen lévő tagjai között. (Klárika, Marcsi, Ibolya, Katika, Ági) A beszélgetés egészen 7 óráig tartott, és mindannyian jól éreztük magunkat. Dicséreteket, tanácsot és pozitív kritikát egyaránt kaptunk. Egy év múlva újra találkozunk! 
                                                                                                                  

jún
24

A pici cicák élete

| Szerző: SzeCi | 10:47 am

Mint már az írtam, a cicákon megosztoztunk. Nálam a nagyon picik vannak. Sajnos egy elhagyott bennünket, nem bírta a sorsot, amit egy szívtelen, becstelen ember rámért. 

 

Ők a nagyobb cicák.
nagyon szép sötét mintázatúak.
A pofijuk kamillával lett lemosva,
mert mindegyiknek be volt ragadva
a szeme. Nagyon haragudtak érte.
Azóta is minden etetés végén harc
folyik a kamillás lemosás ellen.
Ez a kép megtalálásuk másnapján
készült, azóta sokat nőttek.
 

 

Ők a picik. Nekik még nem nyílt ki a szemük. Itt még négyen vannak. :( :(
Ők is alapos kamillázáson estek át.
 



 

 

 



A picuriknak azóta kinyílt a szemük, amelyet szintén állandóan kamillázok,
érdekes, ők sem szeretik.

A piciknek szereztem pótmamát,
de, hogy van-e teje azt nem sikerült megállapítanom. Így ketten, a mamival összefogva pátyolgatjuk őket.
Azért ők is emberesedtek az elmúlt
héten.

 

 


Itt is szeretnék köszönetet mondani a Facebook-on tanyázó Cicamentő Angyaloknak, akik erőt nem kímélve próbáltak segíteni a picik mamihoz juttatásán.
Remélem, ezután is jó hírekkel tudok szolgálni. :) :)
  

süti beállítások módosítása